Angyalmágia és pegazus energia

10 dolog, amit feltétlen érdemes tudnod az angyalokról

Tíz olyan dolog is akad, amelyet feltétlenül érdemes tudnod az angyalokról, hogy minél hatékonyabb legyen a valóságteremtésed.

Az angyalok mindenkinek segítenek, aki kéri az Égieket – vagy akinek az Égiek úgy látják, hogy segítségre érdemes. Azonban akad tíz olyan dolog, ami mindenképpen igaz az angyalokkal való kapcsolattartásra.

Az angyalok olyan szabályokat követnek, amelyek földi ésszel néha érthetetlennek tűnhetnek

1. Az angyalok mindig melletted állnak, még akkor is, ha nem hiszel a létezésükben vagy nem is tudsz róluk. Akkor tudnak azonban sokkal többet segíteni neked, ha a hit révén erősebb a kapcsolatod velük.

2. Az angyalok nem veszik tolakodásnak, ha megszólítod őket, azonban ők végrehajtó lények. Mindig elsődlegesen az IstenNőt kérd, bármit is kérsz.

10 dolog, amit feltétlen érdemes tudnod az angyalokról

10 dolog, amit feltétlen érdemes tudnod az angyalokról

(kép forrása) 3. Az angyalok igyekeznek mindenben a segítségedre lenni, hogy a terveid megvalósítsd, ám a megvalósítás módját jobb rájuk bízni.

4. Szent helyeken, mint amilyenek a régi korok szent ligetei, kőkörei, templomai a legerőteljesebb a kapcsolódás az angyalokhoz.

5. Az angyalok legtöbbször olyan jelekkel üzennek, amelyek valamiképpen pozitív vagy erősen negatív érzelmi töltettel bírnak számodra – jelezve, hogy amivel foglalkozol, az megerősítést nyert vagy jobb inkább vigyáznod vele.

A cikk itt folytatódik: aureion.hu

 

Honlapom: Aureion.hu

Mágia, ezoteria, Tarot, egyedi varázstárgyak: Morríghan Stúdió

Facebook oldalam: Aureion

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!