A Mikulás és az angyali segítség

Tényleg angyalok segítik Mikulást? Nem a mesealakot és nem is a legendává vált püspököt, hanem magát a jelenséget. A Mikulás ugyanis több, mint a fentiek: egyfajta bázisállomás a karácsonyig tartó időszakban. Célja, hogy erőt merítsünk az egyre mélyülő sötétség idején. Ezért mondhatjuk, hogy a sötétség átvészelésében Égiek segítenek mindannyiunknak, azaz a Mikulás valójában angyali segítséggel jár.

Ki volt Szent Miklós püspök, avagy a Mikulás?

A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják. 1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak.

Ilja Jefimowitsch Repin: Myriai Szent Miklós megment három ártatlant c. festménye

Kép forrása

A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek

A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket.

A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket

Ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak.

Mikulás angyali kísérettel

Kép forrása A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket.

Tudtad, hogy a Mikulás szó cseh eredetű, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál?

A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.

A mikulás-ünnep története – ezt is az óvallású népektől vette át a kereszténység, akár a karácsonyt!

A kereszténység, amint a nyugati világ uralkodó vallása lett, átvett pogány ünnepeket és szokásokat. Ezek közé tartozott az északi népek (főleg a vikingek) azon szokása, hogy a téli napforduló idején megajándékozták egymást. Odin, Woden szász istenhez hasonlóan ajándékokkal megrakott szekerén száguldott át az éjszakai égbolton. A kereszténység Szent Miklós (a gyermekek védőszentje) napjához kapcsolta aztán ezt az ünnepet. Innen származik a Mikulás név. Szent Miklós története és hagyománya a Legenda aureaban fennmaradt legendakincsből épült fel. A szent legendája szerint a püspök városában egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós a myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. A harmadik esetben az ablak zárva volt, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök ekkor felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá. A keszkenőbe rakott arany éppen belehullott a harisnyába. Mindkét változat szerint az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel. A középkori legenda szerint egyszer Miklós püspök megtudta, hogy az egyik szomszédja a nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát. Ezért segíteni szeretett volna rajtuk és egy éjjel a szomszédja nyitott ablakán keresztül bedobott egy erszény pénzt, és így mindhárom lány férjhez mehetett. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba”-nak, ami azt jelenti „Ajándékozó Apa”. Ez az alapja annak a keresztény hagyománynak, amikor a vallásos szülők az ablakba tetetik gyermekeikkel a kitisztított kiscsizmáikat, hogy reggelre ott találják meg azt, amit éjjel a Mikulás ajándékként abban elhelyez. Szent Miklós fenti legendái és a szent december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz december 6-án. Személyesen is lehet találkozni a Mikulással. Ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik vagy finoman meg is vesszőzik. A német területeken Mikulás megfelelője a Nikolaus. Nem összetévesztendő a karácsonykor a Jézuska (Christkind) helyett ajándékot hozó Weihnachtsmannal. A protestáns (evangélikus) gyerekek nem december 6-án várják Nikolaust, hanem saját „Pelzetmärtel” néven ismert ajándékozójukat Szent Márton napján, azaz november 11-én. Angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulás, és története szerint az Északi-sarkon lakik. A gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal. A globalizált (Mikulás/Télapó/Karácsony apó) Santa Claus a kilenc repülő rénszarvas által vontatott szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják. Skandináviában a sarkkörön túli vidékekhez, hagyományosan Lappföldhöz kötik alakját. A finn Mikulást Joulupukkinak hívják. A 20. században a Szovjetunióban Gyed Moroz, azaz Fagy Apó szorította háttérbe Szent Miklóst, Moszkva és Oroszország védőszentjét. Gyed Moroz újév napján hozott ajándékokat.

A magyar Mikulásnak megfelelő ajándékosztó mitikus alak nevei külföldön

Amerikában és Kanadában: Santa Claus Angliában: Father Christmas Baszkföldön: Olentzero Brazíliában, Peruban és Spanyolországban: Papá Noel Dániában: Sinter Klaas Finnországban: Joulupukki Franciaországban: Père Noël Hollandiában: Kerstman, Sinterklaas, röviden:Sint Horvátországban: Sveti Nikola, Božić Bata Japánban: Szanta-szan (サンタさん), Hoteiosho (ajándékot hozó isten) Kínában: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén ) Lengyelországban: Mikołaj Luxemburgban: Kleeschen, Zinniklos Magyarországon: Mikulás, Télapó Marokkóban: Black Peter Németországban: Nikolaus Norvégiában: Julenissen Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale Oroszországban: Gyed Moroz Romániában: Moș Nicolae Szerbia: Deda Mraz Szlovéniában: Sveti Miklavž, Božiček Svédországban: Jultomten Forrás (részben): wiki

Cikk forrása: spiritan.hu

Címkék: , ,

Honlapom: Aureion.hu

Spirituális közösségi oldal és magazin: spiritan.hu

Facebook oldalam: Aureion

Tovább a blogra »